| Hírek : Két év, két aranyérem: Boér Zsolt határtalan boldogsága |
Két év, két aranyérem: Boér Zsolt határtalan boldogsága
Kárai Roland 2018.06.23. 11:06
2016 nyarán nem biztos, hogy az idősebbik Boér-fivér komolyan gondolt a sikerek ilyen mértékű halmozására, de az álmokból valóság lett... A Nagyszénás SE vezetőedzője immáron kétszeres bajnok a pályán kívül is, a mögöttünk hagyott esztendőt már ennek tudatában értékelte.
- Mik voltak az első gondolataid a siker másnapján?
- Nem ébredtem fejfájással, de ez csak fiamnak, Áronnak köszönhető, mert ha ő kicsit később születik, biztosan tovább húztam volna a bulit… Jó volt így felébredni: a bajnokság utolsó két hetében megszületett a fiam, illetve megszereztük az egymás utáni második bajnoki címünket. Volt azért bennem feszültség az említett dolgok miatt bőven, de minden pozitívan alakult - ezt a határtalan, megkönnyebbült boldogságot igazából nem is tudom körülírni, ezt csak az értheti, aki már átélt hasonlót.
- Mennyire volt mentálisan fárasztó ez a szezon?
- Igencsak kimerítő volt fejben ez az évad, ahogy már tavaly is elmondtam, az edzői szakma azért főleg az ember agyát fárasztja le. A hétközi munka ebből a szempontból jó, mert fizikailag is odateszem magam – nekem, aki ülő munkát végez, főleg fontos ez - , de a hétvégék, illetve maguk a meccsek (és előtte-utána egy-egy óra) megterhelőek fejben. Persze ez alapvetően nem rossz dolog, és aki edzőnek adja a fejét, annak tudnia is kell, mit vállal vele.
A játékosokat egyébként nem különben „szívta ki” az idény, a tabella élén, folyamatos győzelmi kényszerben játszani minden szinten nagyon nehéz, de a srácok fel tudtak nőni a feladathoz.
- Melyik volt a nehezebb, ez, vagy a 2016/2017-es idény?
- Nyilvánvalóan az idei, hiszen minden osztály között van minőségbeli különbség. Tavaly az Orosházán kívül maximum egy-egy csapat (például a Tótkomlós és a Gádoros) tudott gondot okozni, megye kettőben viszont már volt hét-nyolc alakulat is, aki ellen a megfelelő eredményért maximálisan oda kellett tennie magát mindenkinek. A rájátszás mindenkinek új volt, de elmondható, hogy egyértelműen színvonalasabbá tette a tavaszt – az alapszakaszban azért előfordultak igen nagy arányú győzelmek is, itt már nem feltétlen ez volt a jellemző.
Maga a meccsszám a kupával együtt igen sok volt, pláne úgy, hogy néhány ifista korú játékosnak még eggyel lejjebb is helyt kellett állnia, így nekik 50-60 közötti mérkőzésszám jött ki idény végére.
A bajnokság a kiélezett harc miatt volt nagyon nehéz, de szerencsére az Orosházát végig magunk mögött tudtuk tartani. Nem álszentségből hangoztattam a szezon során: óriási dolog ez, mert anyagiak és az infrastruktúra terén nagyon nem egyenlőek a feltételek, ők minden téren előrébb járnak nálunk. És így tudtuk őket egymás után másodjára is megelőzni, ami – még egyszer hangsúlyoznám – óriási dolog.
Egyébként úgy érzem, még kevesebb gyengébb meccsünk volt, mint egy osztállyal lejjebb, kiegyensúlyottan teljesítettünk a bajnokikon és a kupában is. Utóbbiban szintén jól szerepeltünk, kicsin múlott a döntőbe jutásunk. Le szeretném szögezni még egyszer, amit már elmondtam korábban: nem az anyagi javak, hanem a jó közösség volt a siker kulcsa.
Az ifit is megdicsérném egyébként, első évükben a kiemelt osztályban végig stabilan a középmezőnyben voltak, kis szerencsével pedig a végső, hetedik helyezésüknél akár egy pozícióval előbb is végezhettek volna.
- Az utolsó meccs tapasztalatairól, utózöngéiről mi a véleményed?
- Először is nem értem, hogy az ellenfél miért a játékvezetővel foglalkozott… Meg lehet tekinteni a mérkőzésről készült felvételt, ahol tisztán látszik, hogy jogosak voltak a kiállítások (sőt, valaki már hamarabb is zuhanyozhatott volna). Én fordított helyzetben biztosan a saját csapatomban keresném a hibát, nem a másikéban. 11 a 11 ellen is szervezettek voltunk, és nekünk voltak nagyobb lehetőségeink, az ő fegyelmezetlenségeikről meg nem mi tehetünk – ennek a kezelése is edzői feladat. A második félidőben nyilván könnyebb volt kilenc ember ellen játszani, de ha mi kicsivel jobban kihasználtuk volna a lehetőségeinket, visszaadtuk volna a pár fordulóval ezelőtt elszenvedett nagy pofont. Megjegyezném, hogy én akkor sem a bíróban, villanyfényben vagy az ellenfélben kerestem a hibát, hanem saját magunkban. A magyar futball fejlődését szerintem a kellő mértékű önkritika egyértelműen szolgálná, de amíg a legtöbben a külső körülményekkel foglalkoznak, addig hasonló marad a helyzet. Egy korábbi, BMS Extrán megjelent cikk kapcsán sem értettem, miért lenne az Orosházának nehezebb a helyzete: ugyanúgy 32 meccset játszottunk, nem az egymás elleni négy alkalmon dőlt el a bajnoki cím, nekik pedig voltak olyan érthetetlen vereségeik, amik ha papírforma szerint alakulnak, már aranyérmesként érkezhettek volna az utolsó fordulóra. Még egyszer: mindenkinek a saját háza táján kell először szétnéznie, mit és hogy ronthatott el.
Ahogy említettem, a tabella nem hazudik, vagyis ha egy gárda 32 fordulóból 31 után az élen áll (többször nagyobb pontelőnnyel), nem kérdés, megérdemelte –e a bajnoki címet. Az ULE elleni, utolsó rangadón is mentálisan csúcson volt a társaság, nem akadt gyenge teljesítmény, így feltettük a koronát az éves teljesítményre, emiatt pedig újra megemelem a kalapom a saját csapatom előtt.
- Mik voltak a legnagyobb nehézségek a szezon folyamán?
- Az amatőr foci nagy hátráltató tényezője ránk külön is kihegyeződik, mert a legtöbb helyen könnyebb dolga van az trénereknek munkahelyi elfoglaltságokat tekintve. Nálunk a játékosok nagy százaléka kettő vagy három műszakban dolgozik, így nyilván nehezebbé válik számunkra a közös munka. Az edzéslátogatottság ennek ellenére pozitív volt, 8-10 fő alá sosem ment a létszám, a játékosok mindig igyekeztek partnerek lenni ebből a szempontból is, akár tréningről, akár hétközi edzőmeccsről, kupameccsről volt szó. Nyilván ezeken a dolgokon is lehetne csiszolni, mert olykor nem biztos, hogy a munka miatt maradt ki az edzés (kicsit magyar betegség is ez), de összességében pozitív az összkép, ha nem lenne, nem érhettünk volna el ilyen eredményt.
A téli, tél végi időszakban a konkrét körülmények is fejtörést okoztak: amikor leesett egy nagyobb mennyiségű hó, nem volt helyünk egyszerűen foglalkozást tartani, így az orosházi, kispályás műfüvekre kényszerültünk. Utóbbiért ezúton is szeretnék ismét köszönetet mondani a vezetőknek, hogy partnerek voltak ebben, és megoldották a problémát. Emiatt is lesz egyébként nagy segítség az immáron készen álló, saját műfüves pályánk.
A három tartós sérültünk és az egy távozónk visszavetette csapatot, hisz a tengelyből estek ki embereink egész tavaszra, ezért is hangsúlyozom, mekkora dolog, hogy végig az OMTK előtt maradtunk. Végül minden jól alakult, és tudtunk pótolni a kiesőket hellyel-közzel, holott csak egy játékost igazoltunk, Líbor Gergő személyében, illetve Maglóczki Palit „visszarendeltük”.
- További tapasztalatok még az évadról?
- A hozzáállás alapjában véve pozitív volt bizonyos eseteket eltekintve. Sajnos ugyanúgy kiesett egy-két játékos, ahogy az előző évben, azt kell mondjam, ez az ilyen bő keret velejárója ezen a szinten. Nem szabad ilyen hamar feladni, hisz ott vannak az ellenpéldák: volt, aki ősszel stabilan csere volt, tavaszra pedig stabilan játéklehetőséghez jutott, csak kitartás kellett hozzá. Tényleg sajnálom ennek a negatív részét, azt gondolom, mindenkinek ki kellene tartania legalább szezon végéig, ha utána másképp képzeli el a jövőjét és abbahagyja, az egy természetes dolog.
Csapatszinten fejlődtünk, így a játékunk is előrelépett a két év alatt, ez is öröm számomra.
Keserű élményként a rájátszásbeli, orosházi találkozó marad meg talán leginkább a gólkülönbség miatt, de az is alakulhatott másképp (a kihagyott büntetőnkre gondolok itt elsősorban), illetve új játékrendszert próbáltunk meg akkor, az pedig nyilván az én hibám is volt – szerencsére az akkori pontelőnyünk miatt ez végül is „belefért”.
- Egyénileg szeretnél –e valakit bármilyen irányban és szempontból kiemelni?
- Godár Gyuri előtt maximálisan megemelem a kalapom, hisz az egész tavaszt sérülten játszotta végig és edzette le, amikor lehetősége volt – az ő hozzáállása példaértékű lehet minden fiatal számára. Makra Zsoltinak is hálásak lehetünk, nagyon nagy segítség volt nekünk, hiszen a tavaszi hónapokban is rendelkezésünkre állt, amikor csak lehetősége adódott. Nagy Szabolcs Dávid teljesítménye mellett sem mehetünk el szó nélkül, aki ha fegyelmezettebb lenne, még többet tudna adni a csapatnak, de ahogy láthattuk, az idény végére szerencsére előrelépett ebben a tekintetben is. Miszlai Laci is a szezon második felére találta meg igazán a játékát, és sok góljával nagyon nagy szerepet játszott a bajnoki címben. Maglóczki Pali főleg az első meccsein volt húzóember, akkor még gólokkal is jelentkezett, utána sajnos végig térdsérülés hátráltatta – neki sok sikert kívánunk ezúton is az életben, tartalmas pályafutás áll mögötte, Nagyszénás számára is sok siker színhelye volt szerencsére. Blaskó Peti edzésmunkája kiemelkedő volt, ő eredetileg csak tréningeken szeretett volna részt venni, de leigazoltuk, és ezt stabil teljesítménnyel hálálta meg, szintén példát mutatva az ifjabb korosztályoknak. És ha már utóbbi: a csapat legidősebb tagja, Zalai Tibor is sokat mutatott abból, milyen is egy régivágású, jó mentalitású futballista. Zábrák Zoli és Márk Ádám az extrém terhelés miatt érdemelnek említést, ahogy a többi olyan U19-es is, akik mindkét csapatban helytálltak a szezon folyamán.
De egyébként sincs panaszom senkire, képességeihez mérten mindenki jól teljesített, a néhány gyengébb meccs pedig minden focistánál benne van egy idény folyamán, de kirívó dolgok nem akadtak ebből a szempontból.
- Mik a személy szerinti terveid a csapattal a jövőbe tekintve?
- Mindenféleképp jó lenne vállalni a megyei első osztályt, már csak a kihívás miatt is, mert ennek van értelme, ha minden évben elnyered az osztálylépés jutalmát – ezt is hatalmas dolognak tartom. Mögötte persze sok olyan összetevőnek kell klappolni, ami után mi nyugodt szívvel indulnánk el egy bajnoksággal feljebb. A 23-as keretünkből 16-an vannak azok, akikkel megye egy esetén is fixen lehetne számolni. Ehhez 5 embert legalább igazolni kéne véleményem szerint, ez, és az ezzel kapcsolatos anyagi háttér előteremtése majd a vezetőség feladata lesz. Annak nem látnám értelmét, hogy a megfelelő minőség hiányában is vállaljuk a megméretést, két év siker után biztos sokakat visszavetne egy gyenge szereplés – nem is látnám visszalépésnek az újbóli megye kettes indulást és a bajnoki címért való harcot ezáltal. A pofozógép szerepét egyértelműen értelmetlennek tartanám, viszont ha a középmezőnyt meg tudnánk célozni – itt az aranyéremről a sok erős rivális miatt nyilván nem beszélhetünk – , akkor örömmel vennénk fel a harcot a magasabb osztályban is.
Igazolni ugye nagyon nehéz, mert a környéken a hírek alapján két tehetős klub is lesz, akik valószínűleg lecsapnak a jó játékosokra a régióban. Hiába lehet meg esetlegesen az anyagi hátterünk, nem biztos, hogy el tudunk csábítani konkrét erősítést jelentő futballistákat.
Meglátjuk, mit hoz az elkövetkező egy hét, egyelőre 50-50, hogy melyik osztályban kezdjük meg a küzdelmeket nyár végétől.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó