Hírek : Kezdődjék hát.. - Nagyszénás-Vésztő |
Kezdődjék hát.. - Nagyszénás-Vésztő
2012.03.09. 14:15
Véget ér a "téli álom" a megyei fociban, csapataink pedig rögtön rangadókkal nyitják a 2012-es fociesztendőt. A 16. fordulóban a mindkét fronton éllovas Vésztő csapatait fogadjuk.
Hétvégén elkezdődik a tavaszi szezon és rögtön az éllovas, eddig veretlen Vésztő csapata érkezik Nagyszénásra.
Az őszi szezonban is a nyitánykor találkoztunk a tabella élén álló vésztőiekkel, ahol holnapi ellenfelünk kíméletlenül kihasználta helyzeteit, és két gólos előnyről nem adta ki a kezéből a meccset - így a bajnokságot vereséggel kezdtük. A vésztőiek az ősz során mindössze két döntetlent engedélyeztek ellenfeleiknek, a többi 12 meccset kivétel nélkül megnyerték. A két döntetlen a Mezőkovácsházával idegenben, és a Körösladánnyal hazai pályán érték el. A lejátszott meccsek alatt mindössze egyetlen egyszer kerültek hátrányba, a Békésszentandrás vezetett Vésztőn már két góllal is - ám erre nyolc találat érkezett válaszként,így kiütéses győzelmet arattak akkor is. A többi csapatnak pedig még nem sikerült megszereznie a vezetést a Vésztő ellen, ugyanakkor 10 kapott góljuk közül hatot is a meccsek utolsó negyedében, a 75. perc után kaptak. Igaz, ezeknek java része már nem osztott, mindössze a Kovácsházán kapott második gól került pontokba.
A felkészülés során mindössze egyetlen edzőmérkőzést játszott a vésztői csapat, míg mi a tervezett 12 meccs közül 7-et tudtunk lejátszani. Remélhetőleg előnyünkre válik a meccseken szerzett tapasztalat, hiszen javarészt magasabb osztályú, erősebb csapatok ellen készültünk a tavaszi szezonra.
Az átigazolási időszakban már aktívabb volt ellenfelünk, két új arccal hazdagodott a keret, két fiatal játékos érkezett a békéscsabai,és a gyulai utánpótlás csapatoktól. A mérkőzésen biztosan nem léphet pályára a vésztői Lázár Tamás,aki eltiltását fogja letölteni. Hasonló okokból tőlünk Őze Tibor, míg sérülés miatt Kiss Zoltán fog hiányozni.
A két csapat között hat pontos különbség van, így a bajnoki címről szóló esetleges álmaink igen messze kerülnének, amennyiben holnap vereséget szenvednénk, míg egy győzelem ki tudja, milyen helyzetbe hozná a Vésztőt - az biztos,hogy minket három pontos, igen közeli távolságra. Eddig az összes hazai meccsünket megnyertük (mind a hetet), míg a Vésztő idegenben mindössze egy döntetlent játszott - 5 győzelem mellett.
Az ifjúsági csapatunk is rangadó előtt áll, hiszen szintén az éllovas Vésztő érkezik - itt "csak" négy pont a különbség a két csapat között, így egy győzelemmel már minimális, egy pontos hátrányban lennének ifistáink. A vésztői ificsapat idegenben mindössze egyszer kapott ki, igaz, akkor nagyon: Mezőkovácsházán egy nyolcasba futottak bele. Mivel nagyon sűrű a mezőny az U-19-es bajnokságban, így egy pontvesztéssel könnyen le lehet szakadni - márcsak ezért is nagyon fontos mérkőzés lesz a holnapi, hiszen akár még jobban összerázhatja az első nyolc csapatot.
Az ifjúsági meccs 12:30-kor, míg a felnőttek találkozója 14:30-kor kezdődik. Jó mérkőzésekre van kilátás mindkét összecsapáson, így aki csak teheti, jöjjön ki, és szurkoljon csapatainknak. 2012-ben, Hajrá Szénás!
A találkozó játékvezetője: Csatári Tibor. Segítői: Szántai Zsolt, Krajcsovitz Zsolt
A forduló rangadója: A hétvége mérkőzése a mi találkozónk, hiszen az éllovas látogat az egyik dobogóshoz. Ugyanakkor jó találkozónak ígérkezik a Mezőkovácsháza-Körösladány mérkőzés, valamint a két szomszédvári derbi, a Dévaványa-Köröstarcsa és az Újkígyós-Csanádapáca.
|