Hírek : Nyéki Boldizsárt kérdeztük |
Nyéki Boldizsárt kérdeztük
2012.01.26. 10:35

Kétszer is találkozunk felkészülési meccsen a Kondoros csapatával, így hazai pályán ellenünk mutatkozhat be a csapat új igazolása, a Békéscsabai MÁV-tól érkező Nyéki Boldizsár. A tavasszal kondorosi színekben focizó csatárnak tettünk fel pár kérdést.
- Üdvözöllek! A napokban derült fény arra, hogy elhagyod a Békéscsabai MÁV-ot, és Kondorosra igazolsz. Milyen reményekkel érkezel Kondorosra, mik az első tapasztalataid az új csapatodnál?
- . Szia. Igen, fél évre adnak kölcsönbe. A csapat nagy részét már eddig is ismertem, így könnyebb a beilleszkedés. Jól érzem magam.
- Összefoglalnád kérlek az őszi szezonotokat pár mondatban?
- Lényegében jól kezdtük el az évet, elég erős kerettel és erőnléttel, ami az első meccseken meg is látszott, ez után több sérülés is súlytotta a csapatot ami nem jött jól, és az, hogy keveset tudtunk edzeni meg is hozta sajnos az eredményét. Én próbáltam mindig a saját játékomra koncentrálni, ami szerintem nem sikerült rosszul, de mint kiderült a csapat a góljaimmal nem sok pontot szerzett. Összességében szerintem ez volt az egyik legjobb féléve a MÁV-nak a megye 1-ben.
- Mik a legszebb emlékeid a MÁV-nál eltöltött évekből?
- Végig nagyon jól éreztem magam, de a legjobb emlék az, amikor 16 évesen felkerültem a felnőtt csapathoz és megismerhettem azt a sok embert akik a MÁV-nál játszottak és játszanak és a MÁV-nak szurkolnak. Nem elfelejtve hogy feljutottunk a megye1be. És persze a sok harmadik félidő is emlékezetes lesz mindig. :)
- A bajnoki címvédő az új csapatod. Mit gondolsz, sikerülhet a címvédés?
- A keret nagyon erős a megye1-hez képest, aztán meglátjuk mit hozunk ki egymásból. Reális a bajnoki cím megnyerése és csak is ez a célunk.
- Három éve jutottatok fel a megye II-ből, azóta követed-e ennek az osztálynak az alakulását?
- Egyáltalán nem.
- Van-e hosszútávú terved a focival? Esetleg magasabb osztályban való szereplés?
- Tervem van, szeretnék feljebb játszani majd, de ahhoz még sokat kell tennem.
Sok sikert kívánunk új csapatodnál, a felkészülési meccseken pedig találkozunk!
(A kép a Békéscsabai MÁV oldaláról származik)
|